Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV tizenegy emberrel szemben

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatta a NAV Nyug

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy pénzügyőr ellen

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden egy pénzügyőr ellen, aki két költségvetési csalással gyanúsított embernek segített elkerülni a felelősségre vonást 2015-ben és 2016-ban - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Sikkasztás miatt emeltek vádat egy nagykanizsai postai kézbesítő ellen

Eltulajdonította a rábízott sorsjegyeket egy nagykanizsai postai kézbesítő, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Illegális dohánylerakatot számoltak fel Monokon

Hatmillió forint értékű dohányterméket találtak a pénzügyi nyomozók Monokon, egy másik ügy miatt tartott házkutatáskor, az illegális készletet lefoglalták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Elítélték egy szegedi ékszerbolti betörés elkövetőit

Négy és fél és két és fél év közötti szabadságvesztéssel sújtotta első fokon a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azokat a férfiakat, akik - a pince felől a padlót kibontva - több mint százmillió forintnyi aranyat és készpénzt tulajdonítottak el egy szegedi ékszerboltból.

Báli dulakodás miatt emeltek vádat egy volt rendőr ellen

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés miatt emelt vádat egy volt rendőrrel és három társával szemben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte Horváth Szilárd főügyész szerdán az MTI-vel.

Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását - tájékoztatta Szanka Ferenc szóvivő szerdán az MTI-t.

Vádat emeltek a menekülés közben elütött bankrabló ellen

Fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádat emeltek a tavaly novemberben menekülése közben elgázolt bankrabló ellen.

Gyanúsítottként hallgatták ki Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselőt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselőt.

Öt tonna jelöletlen zöldséget találtak a pénzügyőrök Makón

Megközelítőleg öt tonna ismeretlen eredetű zöldségszállítmányt találtak a pénzügyőrök egy tehergépjárműben Makó térségében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Zárkatársait bántalmazó fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t

Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén holtan talált két ember

Valószínűleg nem bűncselekmény áldozata a Szentendrén múlt pénteken holtan talált két ember - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.